2014. január 22., szerda

Érzem

Szürkületben elmerengve,
Tétova homályt kergetve,
Álmodni egy szebb világot,
Mégis élni a valóságot.

Kínzó lassúsággal fojtogat az űr,
A hosszú szirt élén kullogok egyedül.
Fáj a szívem a testi börtönében,
A gyötrelem bánatosan csordogál az ereimben.

Várom a holnapot,
Mint feloldozásra váró a papot,
Hinni egy furcsa, kecsegtető kezdetnek,
Elszenvedni a lehető legrosszabb végzetet.

Meglibben a szellő a fák lombjai között,
S letaszít a mélybe Isten háta mögött.
Zuhanok súlytalanul, szabadon:
Közel a föld, érzem magamon...




( Képért köszönet Tamás Eszternek -> http://smilee-foto.blogspot.hu/ :) )

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése