2014. január 27., hétfő

Tél

Ablakban állva, elmerengve
Repdeső fehér pelyheket figyelve,
Minden apró szem új reménnyel tölt el,
Hisz a téli varázsvilág, hófehér tiszta lepel.

Tiszta, világos, fehér lap,
Új lehetőséget, reményt ad.
Hideg, rideg furcsa szellő
Elrepülő vörös kendő.

Vérként ködlő lidérces fény
Álmokba űző félelmetes lény.
Torz, leselkedő kép
Óvatosan felém lép.

Megigéz és lelkesen ámít
Minden apró gesztusa reménytelenül csábít.
Vágyom, mint test nélküli kísértet
Hogy egyszer testet ölthetek s érinthetem.

De őt nem érhetem el és nem hallhatom többet,
Túl nagy a szakadék mely a végtelenbe kerget.
Fapados hajók a fagyos tengeren
Távolba néző szárnyatlan tetemek.

Ordítva búgó a sós illatár,
Víz az vagy csak vér talán?
Távolodó hőn keresett kép,
Kértem elmerengve: maradj még...

Elment s visszanézett,
Köddé olvadt, semmivé lett.
Árnnyá vált a képzelet,
A vörös kendőm, elrepedt.

Ablakban állva, elmerengve
Az utolsó pelyheket figyelve,
Eltáncol egy jégvirág,
Bennem tombol a téli világ.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése