A Hold dala

Lázálmokkal elgyötörve,
Lágyan ringó tó vizében,
Táncot jár a holdsugár,
Mint megannyi örök árny.

Kísértve búg a régi múlt,
Felidézve, hogy nincs kiút.
Elnyel és visszatart,
Könnyeiddel lázban tart.

Szentjánosbogár apró fény,
Csak kínkeserv a szomorú éj.
Egyedül vándorol a hűvös Hold,
Kutatva kedvesét, ki nappal dalolt.

Egyedül és elgyötörten,
Neki szól a szél éji zenéje.
Szenvedéllyel átitatva,
Messze száll, hogy meghallhassa.

Csillagfényes éjszakán,
A bagoly huhogva reppen át,
Recsegve ropog a lombok koronája,
A kaszán megcsillan a Hold sugára.

Alkony, alkony, bűvös alkony,
Tiltott pillantás át a tornyon:
Titkos imádat minden perc,
Keserű áhítat, minden szentperc.

Tiltott örök imádat,
Megannyi száműzött csodálat.
Lángra lobbant szerelem,
Fény és sötét küzdelme.

A dombon át túlnyúlik egy fénylő árny,
Oly kecsesen, mint egy csillogó szivárvány.
Lopott szenvedő pillantás,
A horizonton való lebukás.

Közéjük állt egy ördögi kör,
A tiltott szerelem meggyötör.
Keserves és fájdalmas,
De egy pillantás is hatalmas.

Úgy várom a napot,
Amikor a hajnalcsillag hív papot;
Amikor egy vonalba ér a pár,
S ketten dalolják a Hold dalát.