Egy csepp

A sötétítők be voltak húzva a negyedik emeleten lévő panellakás mind a négy ablakán.
Csend honolt odabent, amelyet még a holtak is megirigyeltek volna.
Csend... De egy aprócska zaj megüthette az emberek fülét, ahogy beléptek. Vajon honnan jöhetett?
Furcsa, monoton, kiszámított időközönként jelentkező zajforrás volt ez. Olyan, mint amikor csepeg a csap. Lehet, hogy ez volt a baj. Lehet, hogy csak csepegett, mert rosszul zárták el az itt lakók.
Csak csepegett egyfolytában. Idegesítő volt, zavaró.
Különös rossz érzés kerítette hatalmába az embert, ahogy belépett ide, holott a falakat egy csodálatos pár képei díszítették.
Egy lapockáig érő, göndör szőke hajú, barna szemű nő nézett kedvesen a fekete hajú, borostás, kék szemű párjára. Egy nyári kép lehetett. A közeli parkban üldögéltek egy piros-fehér kockás pléden. Egy igazi álompárnak tűntek.Talán két éve voltak együtt.
Ahogy a bejáróból a nagyobb konyhába és étkezőbe léptünk be, megcsodálhattuk volna a napsárga falak ragyogását az ablakon beszűrődő fényben, de ezt most nem lehetett, hiszen félhomály uralkodott idebent, pedig még dél sem volt. A csepegő hang erősödött. Nem a konyhából jött, de így is kísértetiesen visszhangzott a lakásban.
Egy csepp, két csepp, és így tovább. Lassan, szakaszosan, egymást követve hullottak alá. Őrjítő volt. A hideg is kirázhatta az embert.
A sárga falakat az étkezőben barna és fekete minták díszítették, amelyet akkor festettek fel, amikor beköltöztek. Indaszerű motívumok, egy nagy fa, s elrepülő fekete madarak és egy apró idézet: " Madarak jönnek, madarak mennek, halál esőt permeteznek..."
Ahogy ezt olvashatta volna valaki és hallgatta volna a monoton csepegést, biztos végig futott volna a gerincen a hideg bizsergés.
A függöny meglendült. Hát persze! A hálószoba ablaka nyitva volt.
Minden reggel, ahogy elment a férfi a nő kinyitotta azt, hogy friss levegő áramoljon be, míg nem indul be a város. De már majdnem dél volt! Az ablak még nyitva állt, bár a sötétítő ott is be volt húzva.
Mit gondolhattak a szomszédok? Az ifjú pár, akik még jegyesek sem voltak romantikáznak és élnek az ő fizetésükből. Lehet, hiszen az idegen emberek mindig csak a rosszra tudnak gondolni és arra, hogyan feketítsék be a fiatal párt a házvezetőnél, mert pikkeltek rájuk a szilveszteri házavató bulijuk miatt, ami kicsit hangosan sikerült.
A hálószoba lila és szürke színekben pompázott vegyítve a fehér "pecsét" nyomokkal.
A sarokban állt az íróasztal rajta egy szürke laptop, amely kék fénnyel hébe-hóba felizzott. Az éjjeliszekrényen ott pihent egy üveg vörösbor... Kiborulva a fehér szőnyegre és ágyneműre. Nem volt bevetve az ágy, pedig a nő igen egy pedáns hölgy volt.

Mondjuk lehet, hogy csak jól sikerült az éjszaka. Megesik az ilyen. Biztosan azzal számoltak, hogy majd elviszik a tisztítóba a vörös lenyomatú dolgokat, de lehet, hogy azért nem vetette be az ágyat, hogy majd ő maga fogja kimosni az ágyneműt és a szőnyeget, nehogy valaki azt higgye, hogy itt gyilkosság történt.
A falakon itt is megjelentek közös fényképek és a monoton, csepegő, fülsértő csepegés hangosabbá vált.
A szomszéd szobából nyílt az ajtó a fürdőszobába, de mielőtt oda valaki beléphetett volna, nem tudta megállni azt, hogy ne csodálja meg a kilátást és azt a hatalmas zongorát, amely szinte az egész szobát elfoglalta.
Fel volt nyitva a fekete zenedoboz, amely az emberekből azt a késztetést váltotta ki, hogy érintse őt meg és legalább egy hangot nyomjon le az illető.
Két üres pohár feküdt egymás mellett egy Sanax doboz mellett, valamint jó pár összetört tányér, vagy pohár a falak mellett.
Mindenhol szilánkok voltak, s a falakon repedések. A földön állt a víz.
Mi történhetett itt?
Az ablak itt is ki volt nyitva és a kintről áradó szmog büdös lehelete szállta meg az általában nyugodtságot sugározó szobát. Hányinger keríthette hatalmába az itt lévőt, de minden üres volt.
A monoton csepegés hangos volt, őrjítő, de ezt megzavarta egy erősebb, keservesebb hang.
Kiabálás és ajtó csapkodás.
- Nyisd ki! Hallod! - ordította egy férfi. - Ne akard, hogy betörjem az ajtót!
Válasz nem jött. Kinek ordított? Hiszen nem volt itt senki.
Erőszakosabban verte kívülről az ajtót.
Kulcsra volt zárva és a lánc is be volt húzva. Egyáltalán ki zárta be? Miért?
- Engedj be! - ordította ismét.
A csap csak csepegett. Ez az apró hang sikításként törte meg a csendet. Keserves sikításként.
Csepp...Csepp...Csepp... Monotonan, úgy mintha csak azt mondaná: Tik-tak, tik-tak, tik-tak.
Nagy robaj szakította meg az őrjítő hangokat.
A képen látható férfi betörte a faajtót, amitől ő is elvágódott a padlón, de talpra szökkent. Beviharzott a konyhába és szemét irritálta a félhomály.
Benézett a hálóba és be a művészlakba.
Végig járatta a szemeit a tegnap esti pusztításon. A lábai elé nézett, ahol a farmerja alja magába szívta a vizet és hűségesen a lábszárához tapadt.
A fürdőszoba ajtajához lépett szitkozódva.
Zárva volt.
Csepp...Csepp...Csepp...
Nekifeszült és berúgta azt, amely panaszos sóhajjal hullt a földre és nagyot placcsant a víz miatt.
A fürdőszoba kék csempékkel volt kirakva, és a fal mellett egy hatalmas kád állt, amelyből a víz kifolyt és a csap rosszul volt elzárva. Ismét belecseppent egy apró vízcsepp.
A férfi torkába hatalmas gombóc költözött és megcsúszva, de odarohant.
A szájához kapta a kezét, ahogy meglátta a fehér hálóingében a szőke hajú, fenn akadt szemű nőt a víz alatt, aki a telefonját "szorongatta".
- Azt mondtad, nem csinálsz hülyeséget.... - motyogta halkan maga elé a férfi, amikor benyúlt a víz alá és kiemelte őt.
A torkából kiszakadt egy kegyetlen kiáltás, amit már népes embertömeg figyelt, ugyanis többen betolakodtak a pár magánszférájába, amikor meghallották a férfi kiáltásait, aki most sírástól rázkódva hajtotta a fejét a nő fejéhez.
Egy öreg bácsi telefonált. Egy hölgy rosszul lett, egy másik keresztet vetett és kifordult a lakásból.
- Meghalt? Mi történt? - kérdezték felváltva az emberek.
Mi történt?
Pár csepp bor történt az éjjel, amitől titkok derültek ki a szilveszter éjjelről. Pár kéjes pillanat, amiknek nem kellett volna kiderülnie.
Egy szívbe markoló fájdalom történt, miután a férfi megígérte, hogy soha többet nem csinál ilyet, de megtett.
Ez volt az utolsó csepp a nő életében.

Rendőrök és mentők jelentek meg a lakásban egy kis idő után.
A nőt letakarták egy fekete lepellel, a férfinak nyugtatót adtak s elvitték őt is, hogy megfigyelhessék.
A bejárati ajtót belépni tilos feliratú sárga szalagokkal borították el.
A lakásban ismét csend lett, csak azt az átkozott csapot nem zárták el.
Ugyanúgy csepegett tovább, lassan, idegesítően és ez, visszhangot vert az egész épület folyosóján.
Csepp...Csepp...Csepp...




( Képet köszönöm Tamás Eszternek -> http://smilee-foto.blogspot.hu/ )