2014. október 12., vasárnap

Tavasz


Játszottál régen, úgy mint a mesékben,
Éjt nappallá téve, hórihorgas gémek fészkében?
Vigyázott valaki rád úgy, mint tigris a kölykére,
Szeretett-e téged bárki is a környéken?

Voltak a közeledben olyanok, kiket szerettél,
Kiket halkan, a falak között lassan eltemettél?
Olyanok, kiket lassan bűnözőként kezeltél,
S bűnösen a lelked mélyére rejtettél?

Voltak olyan dolgok, amiktől féltél,
Rettegésben menedéket a takaród alatt leltél?
Átjárt téged a félelem hűvös szele,
Mint az Északi-sarkot a jegesmedve?

Akartál-e egyszer csillag lenni,
Ragyogó fénypontként az ég sztárja lenni?
Gondolkodtál-e, hogy min agyalhatnak a csillagok,
Magányos fénnyel, ha lehullik, miért zokog?

Voltál már egyedül, mint egy hatalmas fa a pusztában,
Kitéve az örvénylő viharok és villámok haragjának?
Bántottak-e már és bántottad-e társadat,
Hagytak-e már egyedül egy bajtársi csatában?

Érezted-e, hogy kicsi vagy,
Óriások között csak hatalmas nyűg vagy?
Volt már úgy, hogy körbenéztél és sikítottál,
S még az üres falak sem visszhangozták?

Volt már úgy, hogy meg akartál halni,
Kegyetlen ármányokkal magaddal szembe szállni?
Voltál már magányos,
Haragos, háborgó csónakos?

Féltél-e az emberektől és a világtól?
A magánytól és a korlátoktól?
Akartál-e egyszer Csipkerózsikaként aludni,
Soha az életben öt percre sem felébredni?

Aludj és remélj,
Talán eltűnik az éj.
Kisüt egyszer a Nap,
És a szél, hord még új tavaszt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése