Marionett

Egy kecses árnyék húzódott a falon. Éppen a kezét nyújtotta oldalra, legalábbis az árnyékból csak ennyire lehetett következtetni.
Halk kopogás hallatszott, ahogyan apró léptekkel menetelt előre. Még nem láttuk. de érezhető volt a feszültség a nézőtérről. Mindenki visszafojtotta a lélegzetét, hiszen nem minden nap lehetett ilyet látni. Nagy attrakciónak számított közel s távol. Aztán végre megpillantottuk őt! Az életnagyságú marionett bábut.
Gyönyörűen festett, mintha most lépett volna ki egy porcelángyárból. Sápadt bőre igazinak tűnt, szinte ragyogott a gyér megvilágításban. Barna, göndör haja a vállára omlott és onnan zuhant alá a derekáig. Türkiz kék ruhát viselt, amely gazdagon volt díszítve különféle ezüst hímzésekkel. Fehér harisnyája, ezüst spicc cipőben végződött. Az arcát még nem tudtam megpillantani, hiszen a földet bámulta. Csak állt és nem mozdult... Jobban mondva nem mozgatta őt senki. A feszültség kézzel fogható volt. A széksorokban mindenki előre dőlt, hogy közelebbről is láthassa őt. Felmorajlott a tömeg, mert nem értették, hogy mi történik. Én sem igazán értettem.
A bábú megmozdult. Kiegyenesedett, felemelte a fejét. Méregzöld szemei üresen festettek a színpadon. Nem volt bennük semmi élet. Körbejáratta a termen a tekintetét, amely megállapodott rajtam. Vörösre festett ajkai szinte megremegtek, ahogyan bámult. Nevetségesen éreztem magam, hiszen ez csak egy báb, nem több holmi fadarabnál, mégis miért frusztrált ennyire?
Lehet, hogy csak a szemem káprázott, de megemelkedett a mellkasa. Szörnyű, mennyire ügyes a mestere, teljesen élővé tudja őt varázsolni. Visszafojtott lélegzettel dőltem hátra a székben, keresztbe tett lábakkal és vártam, hová lyukad ki a történet.
Megszólalt egy halk, andalító muzsika, amelyre a mestere mozgatni kezdte őt. Irányította, befolyásolta a mozdulatait, minden lépést. Behálózta, ahogyan csak tudta. Egy kicsit sem lazított a zsinórokon, egyenesen rángatta őket. Heves, vad mozdulatokkal cikázott végig a parketten, különféle manővereket végrehajtva, de a szemeit mindvégig, akárhányszor csak tudta, rám emelte. Lelkiismeret furdalásom lett és feszélyezve ültem tovább egy helyben, miközben az öklömet a szám elé emeltem.
Megszólalt a mi számunk, még a hideg is végig futott a gerincem mentén, amely időt sem adott arra, hogy felocsúdjak: akaratlanul is beleremegtem.
A mellettem ülő hölgy, aki mellesleg a partnerem volt, kezét a combomra tette és megsimította. Elszakítottam a színpadról a tekintetemet és rámosolyogtam. A tömeg hirtelen feljajdult. Ijedten kaptam a fejemet az emelvény felé, hogy miről maradtam le.
Semmi komoly. A marionett csak elesett és sokáig mozdulatlan maradt. Ott hevert, lent a porban egyedül és innen nézve meggyötörten. Bámulat, mennyi mindent ki lehet fejezni egy ócska bábbal. Hitetlenkedve néztem tovább várva, hogy történjen valami csoda. Nagy nehezen kitárta karjait és erőtlenül, amennyire csak tudta, feltolta magát. Ismét egymást néztük, a bűntudatom miatt hatalmasat kellett nyelnem, amelyet talán az egész színház hallott.
Sírt.
Apró, hangtalan könnyeket hullajtott, amely a padlóra esve visszhangot vert az ódon, sötét épületben. A kedvesem átkulcsolta a csuklómat, talán érezte, hogy baj van. Rápillantottam, de nem törődött velem. Ő is csak a marionettet figyelte, ahogyan a porban szenvedett. Az arckifejezése elszánt volt és haragos. Féltékeny lett egy bábura, egy élettelen torzszülöttre.
Visszapillantottam a babára, aki kínok közepette, de felállt s megigazgatta magát. Ezek az emberi gesztusok ijesztően belevésődtek az emlékeimbe. Ahogyan mosolyra húzza a vörös ajkait, megtörli a könnyáztatta szemeit és ahogyan beletúr a hajába, s hátra dobja. Lehajtotta a fejét, míg a ruhájából előhúzott egy rózsát. Az ügyetlen ujjaival letépkedte a szirmait, a tenyerébe zárta, felnézett és elfújta őket. A szívére tette a kezét, meghajolt és apró, kopogó léptekkel, míg a függöny lehullott, a színfalak közé menetelt.
Látnom kellett őt, ha csak egy pillanatra is, hiszen túlságosan hasonlított valakire.
Pár percet kértem a kedvesemtől, s ezalatt hátra rohantam a folyosókon át.
- A hülye zsinórok megint megvágták a kezemet - hallottam egy fojtott női hangot.
- Ilyen ez a popszakma, Cat, főleg, ha elvonják a figyelmedet és nem követed az utasításokat - válaszolta egy férfi. - Hozok rá valamit, addig szedd ki a többit.
Megtorpantam a félig nyitott ajtó előtt. A szívem vadul kalapált és féltem, hogy mit találhatok odabent. Nem kellene üldöznöm a múltat, hiszen elsétáltam, akkor ott, ennek nem lenne értelme.
Nagy levegőt véve beléptem hát az ajtón. A nő hirtelen felém fordult és méregzöld szemeivel áthatóan bámult rám.
- Mit akarsz itt? - suttogta maga elé csendesen, talán félt, hogy megremegne a hangja ennyi idő után.
- Csak meg akartam bizonyosodni arról, hogy te voltál-e.
- Tehát már el is felejtettél? - szökött könnybe újra szeme.
- Nem lennék itt, ha igen.
- Az lenne a legjobb mindkettőnknek - fordult a tükör felé.
- Ezt akarod? - mentem közelebb és a vállaira tettem a kezemet.
Megrázkódott az érintésem miatt, a szemeit lehunyta, mélyet lélegzett.
- Most is csak egy bábként kezelsz és egy zsinóron rángatsz - nézett rám a tükrön keresztül. - Kihasználsz.
- Soha nem tennék ilyet! Tudod, hogy szeretlek.
- Akkor maradj itt velem - fordult felém reményteli arckifejezéssel. - Kezdjük elölről!
- Ez nem olyan egyszerű, Cat - simítottam végig az arcán és letöröltem egy legördülő könnycseppet.
- Hát persze - mosolyodott el keserűen. - Nálad soha, semmi sem egyszerű.
- Nem tehetem meg vele, hogy most lelépek.
- Mert velem bármit megtehetsz? Idejöhetsz és újra összezavarhatsz mindent? Minden pillanatban újra tönkretehetsz? - állt fel előttem szomorúan. - Menj el, kérlek.
- Cat...
- Menj! El! - kiáltott fel hisztérikusan, amelytől megremegtem.
Nem tudtam, mit tehetnék még, így ismét elfordultam tőle és az ajtó felé vettem az irányt.
- Várj! - szólt utánam megrökönyödve. - Azért, tetszett a Diótörő? Ha feltűnt Jack játszotta a főszerepet. Neki nem üzensz valamit?
- Diótörő? Az öcsém? - emeltem fel a szemöldökömet és minden kitisztult előttem.
A plakáton láttam, hogy ő játssza a főszerepet, így muszáj volt eljönnöm, hogy lássam, jól megy-e a sora, de nem láttam mást, miután megpillantott, mint egy dróton függő bábut, akit én tettem ilyenné. Most is csak állt ott, kitépett, vérző szívvel, mosollyal az arcán, mintha mi sem lenne természetesebb. A tekintete meleg volt, ahogyan rám nézett és éreztem most is azt a tüzet, amelyet egykoron.
Nem szóltam most sem semmit, csak megfordultam és elsétáltam zsebre dugott kézzel, ám fülemben csengett, ahogyan a székre rogyva, felsírt A kedves...